A VADEX Mezőföldi Zrt. évente tanulmányi kirándulást szervez, melynek során munkatársaink megismerkedhetnek Társerdőgazdaságaink munkájával, szakmai tapasztalatokat gyűjthetnek a meglátogatott területen. Az idei évben, október 16-17-én az Egererdő Zrt. vendégszeretetét élvezhettük. A Szilvásváradi Erdészetnél Dobre-Kecsmár Csaba általános vezérigazgató-helyettes Úr és Bognár Bence erdészetvezető Úr fogadott bennünket.
A Szilvásváradi Erdészet rövid bemutatása után (elhelyezkedés, földrajzi adottságok, kezelt és védett területek, erdő- és vadgazdálkodás, közjóléti tevékenységek) megtekintettük az Erdészet épületében működő Erdészeti Erdei Iskolát, majd Schmotzer András múzeumvezető Úr szakszerű vezetésével a felújított kisvasúttal és gyalogosszerrel végigjártuk a Szalajka-völgy szakmai szempontból jelentős állomásait.
Megtudtuk, hogy a Szalajka-völgyben olyan természeti értékek lelhetők fel, mint a Szalajka-patak, a Sziklaforrás, a Fátyolvízesés, a történelmi emlékek közül az Istállóskői Barlang, a most megújult Szabadtéri Erdei Múzeum – amely a korabeli erdőben dolgozó, ott tevékenykedő munkások életét mutatja be. Megismerkedtünk a pisztrángtenyésztés alapjaival, majd megtekintettük a gazdag kiállítási anyaggal rendelkező Erdészeti Múzeumot.
Szilvásváradon járva nem hagyhattuk ki a világhírű Lipicai ménes megtekintését. Szerencsénk volt látni a csikóikkal legelő anyakanca ménest, a Ménesudvart és a Hajtókocsi kiállítást.
Szilvásvárad és Eger között félúton egy rövid kitérővel meglátogattuk hazánk egyetlen épségben megmaradt román kori ciszterci apátsági templomát, mely Bélapátfalván található. Az apátság és környezete az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program, Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése pályázaton elnyert összegnek köszönhetően a közelmúltban újabb kiállítóhelyekkel és interaktív bemutatóteremmel bővült, melyeknek köszönhetően „élő” képet kaphattunk az apátság történetéről.
Egerben délelőtt városnézésen vettünk részt, mely során idegenvezetőink színes és érdekes történetekkel gazdagon ismertették történelmi városunk múltját és a közelmúltban véget ért, illetve a jövőben tervezett város- és emlékhely-fejlesztési beruházásokat. Részesei lehettünk az Egri Vár napján, október 17-én, a törökök feletti győzelem emlékére rendezett látványos felvonulásnak és színpadi programoknak.
A hazafelé vezető úton a tanulmányi út következő állomásán, Hatvanban tartottunk megállót, ahol megtekintettük a Grassalkovich-kastélyban található Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum állandó és időszaki kiállításait. A tavalyi évben véget ért kastély rekonstrukciónak köszönhetően megújult múzeumban természettudományos, vadászati, halászati, horgászati és kultúrtörténeti témájú, interaktív, multimédiás állandó kiállításokat láttunk. Átfogó képet kaptunk a magyar vadászat, vadászmesterség és vadgazdálkodás hagyományairól, eredményeiről, a vadgazdálkodás természeti hátteréről, a Kárpát-medence legfontosabb élőhelyeiről és vadfajairól; a vadgazdálkodás társadalmi beágyazottságáról, kulturális szerepéről; a halászat és a horgászat hagyományairól és jelenéről.
Elbúcsúzva a várostól értékeltük a kirándulást, melyet csapatépítő és szakmai szempontból is kielégítőnek és hasznosnak ítéltünk meg.