A rendezvény fővédnöke Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes volt. Köszöntőt mondott Tóth Károly, a VADEX Mezőföldi Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, Pap Gyula, az OMVK alelnöke, a rendezvényt megnyitotta Dr. Bitay Márton Örs, a Fölművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.
A MAVOSZ által megálmodott vizslaversenyt az OMVK a MEOESZ-szel együttműködve fajtakluboktól függetlenül szeretné a legmagasabb szintre emelni. A szervezést vállaló örökösök azt a célt tűzték ki, hogy a rendezvénnyel népszerűsítik a vizsla fajták tartását, vadászatra történő kiképzését, használatát, és felhívják a figyelmet a hagyományos vizslás vadászatra, amely kulturális örökségünk része.
A két napos eseményen minden érdeklődőt szívesen fogadtak. A soponyai Ökocentrum kiváló területként szolgált a négy különböző helyszínen zajló versenyszámok lebonyolítására.
A szervezők a szombati napon szakmai fórumot tartottak a Fácános Hotelben „A vadászkutyázás aktuális helyzete az újjáalakuló jogszabályi környezetben” címmel, amelyet egy vezetőbírói összegzés követett.
Vasárnap versennyel folytatódott a rendezvény, amelyet egy eredményhirdetéssel zártak.
A főverseny helyezettjei:
I. Csaba Gombai és Fülöpi Fürjész Artus - Bács-Kiskun megye
II. Csaba Hári és Erdőgyöngye Vadász Alfréd Fejér megyéből (balra).II. Csaba Hári és Erdőgyöngye Vadász Alfréd - Fejér megye
III. Godó Zoltán és Tiszatáji Vadász Bájos - Csongrád megye
Büszkeségeink:
A versenyen részt vett Kálmán Gyula, a VADEX Mezőföldi Zrt. munkatársa, aki žaža Budafa nevű rövidszőrű vizslájával a Dunántúli Regionális Válogatóversenyen II. helyet, 1./B díjat, 262 pontot, a soponyai főversenyen pedig III/C, 215 pontot ért el. Ezúton is gratulálunk a szép eredményekhez!
Bírói tevékenységével emelte a verseny színvonalát Tapasztó Sándor, a VADEX Mezőföldi Zrt. Felvásárlási Osztályvezetője.
Fotókat készítette:
OMVK,
Földvári Attila