Szakképesítését 1965-ben Balatonfenyvesen „Kitűnően megfelelt” minősítéssel szerezte. 1969. január 1-től kapott kinevezést a Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaság Soponyai Erdészete martonvásári vadgazdálkodási kerületébe majd három évvel később a Soponyai Erdészet Soponya-dekkeni vadászkerületébe került, mint kerületvezető vadász. Ebben az időszakban a nagy volument jelentő apróvad nevelés, apróvad-gazdálkodás és vadásztatás volt a feladata. 1974-ben áthelyezték az erdőgazdaság legjobb nagyvadas területére, a Mecsérpusztai Erdészethez. Kezdetben tisztán csak a szabad területeken ténykedett, majd 1977-től a Tímári vadaskertben és a hozzátartozó vadászkerületben, mint kerületvezető vadász teljesített szolgálatot nyugállományba vonulásáig 2008. december 31-ig.
Nekünk, fiatalabbaknak „Laci bácsi” egy legenda volt a VADEX-nél, emlékszem, 1985. nyarán találkoztam vele először, mikor zöldfülű erdőmérnök hallgatóként megjelentem Magyarország második legrégebbi vadaskertjében, Tímáron, hogy anyagot gyűjtsek diplomamunkámhoz. Laci bácsi nem csak ekkor volt segítőkész és barátságos velem, hanem akkor is, amikor 9 évvel később az ottani erdészet vezetője lettem. Hihetetlen szakmai háttérrel, óriási tapasztalattal a háta mögött avatott be minket a vadgazdálkodás rejtelmeibe, próbálta átadni azt a mérhetetlen tudást, amit pályája során összegyűjtött. Pontosan ismerte a vad mozgását, „le tudta modellezni” a várható reakciót, ami felbecsülhetetlen értékű volt egy vaddisznóhajtás tervezésénél, hiszen nagy volt a tét, mivel egy ismert német iparmágnás már a rendszerváltás előtt is visszatérő vendége volt a tímári kertnek. Abban, hogy jobb adottságú vadászterületet nem is talált a miénknél egész Európában, Laci bácsinak óriási szerepe volt.
A történelmi múltú vadaskertben eltöltött több mint 3 évtized alatt gímek, dámok, vaddisznók ezrei cseperedtek fel a kezei alatt. Munkája eredményességét fémjelzik a nagyterítékű vaddisznóhajtások, az évente terítékre kerülő 10 kg feletti trófeájú gímbikák sora, és a kapitális dámtrófeák. Mindig a vad érdekeit tartotta szem előtt, a vad gondozása, a született borjak, és egészséges malacok látványa okozta a legnagyobb örömet számára. Ha a szükség úgy hozta, szenteste is kiment lucernával feltölteni az etetőket, de büszkeség töltötte akkor is, mikor sok éves munkája eredményeként kiváló trófea került terítékre. Mikor egyszer régen rákérdeztem, hogy sok közül melyik vadfaj a legkedvesebb számára, a dámot jelölte meg, amivel teljesen egyet is értettem. Később eszembe juttatta ezt a beszélgetést annak a kapitális (mint később kiderült, 5,46 kg trófeatömegű) fehér dámbikának vadászata Laci bácsi munkájának utolsó évében, amikor is a korábban mindig vele vadászó vendéget inkább fiára bízta. Annyira szerette a kiszemelt bikát, hogy amikor elejtés után behozták a terítékre, meg is siratta…
Kiváló vadgazdálkodási szakember volt, és jó kolléga. 2009-ben Magyar Vadászatért Érdeméremmel díjazták több évtizedes vadgazdálkodási munkáját.
Örökségedet munkahelyeden fiaid, Attila és László viszik tovább. Nyugodj békében, Laci bácsi!
Írta: Tóth Károly